A számítógépem előtt merengve feszengve, azon agyalok, hogy is kezdjem nektek. Hogy is meséljem el hol is vagyok, és hogy milyen irányba tartok.
Közhelyes, de az egészség a fő vonulat. De mi is nekem az egészség? Zöldségek és gyógyszerek?
Nem.
Nekem inkább a zene, egy szelet sült hús egy jó cheddaros paradicsomsalátával, minimalizálva persze azt a rohadt szénhidrátot…, egy séta este a naplementében, a kezemben egy jó itallal, és egy éjszakán át tartó tánc bódultan valakivel, akivel tovább repülhetek.
Pozitívan megélni a leghétköznapibb dolgokat, és ha épp belém hasít valami ami ezeket a fellegeket elrondítja, akkor is tudjam és legyen erőm arra hogy megkapaszkodjak az egészségembe, és visszamásszak a szeretteimhez, a finom ételeimhez, és mindenhez ami örömet nyújt nekem.
Elköltöztem.
Évek munkája, és egy hosszú párkapcsolat után, Budapestről egy hét leforgása alatt itt találtam magam az ország nyugati szélén. Soprontól nem messze, az osztrák határ árnyékába, a világörökség részében. Olyan gyorsan történt minden…
A költözködés napján, épp az nap, hogy beköltöztünk volna a Duna parti álomlakásocskánkba, valami az utolsó pillanatban eltört és ott álltunk egymással szembe, és tudtuk, hogy azt a szerződést nem írhatjuk alá, mi már nem.
Budapest közepén, a zsúfolt és rohanó életem egyik pillanata..., és hirtelen ez lett az utolsó.
Friss levegőre volt szükségem, és a másnapos kissé bódult agyammal együtt lementünk rágyújtani egy cigarettára, és egy kis energyt pumpáltunk magunkba egy nagy adag koffein segítségével, és hopp!...
Itt találtam magam 200 Km-rel arrébb, egy kertes házban ülve a gép előtt. Kissé üres lélekkel, de tele önbizalommal és jó érzésekkel. Már nem volt semmi, ami ott tartson.
Isten hozott a faluban!…
Utolsó kommentek